Ma már nem kérdés, hogy a környezettudatosságra akkor is oda kell figyelni, amikor egy új használati tárgy beszerzéséről döntünk. Nincs ez másképp akkor sem, amikor például egy utazóágy beszerzését tervezzük a csemeténknek, hogy ő is kényelmesen tudjon aludni a nyaralások során. Ha egy minőségi változatot választunk, amit a következő gyerkőc is meg tud örökölni, akkor már azzal is rengeteget tehetünk a bolygóért.
Az utazóágy lehetővé teszi a közös nyaralást
Már rég nem állja meg a helyét az a gondolat, hogy a babánkkal nem indulhatunk el nyaralni, hiszen minden kiegészítő és felszerelés rendelkezésünkre áll, ami megkönnyítheti az utazást vagy megoldást adhat egy-egy korábban megoldhatatlan problémára. Ilyen például az utazóágy is.
Ha a csemeténkkel szeretnénk részt venni egy több napos utazáson, akkor többek között gondolnunk kell arra is, hogy a szálláshelyen ő hol fog aludni. Elvégre a kiságyat nem tudjuk magunkkal vinni, a felnőtt ágyon, kanapén pedig nem lenne biztonságos számára. Jó megoldás lehet, ha foglalásnál megérdeklődjük, hogy a szálláshely tud-e biztosítani számunkra babaágyat.
Ám ennél van egy sokkal kényelmesebb megoldás, mégpedig az utazóágy használata. Az ugyanis legalább akkora kényelmet biztosít a csemeténknek, mint a saját kiságya. Az egyetlen különbség, hogy néhány gyors mozdulattal szétnyitható, illetve összecsukható, csukott állapotban pedig kis helyen is elfér, így könnyen megoldható a szállítása.
Baba body, a legkényelmesebb babaruha utazáshoz
Néha bizony a részletekben rejlik a lényeg, ami akkor is igaz, amikor a babánkkal kelünk útra. Rengeteget számít, hogy milyen babaruhát adunk a picire, ha ugyanis azt valamiért kényelmetlennek érzi, akkor azt garantáltan sírással és nyugtalan viselkedéssel fogja a tudtunkra adni. Érdemes olyan ruhákat, például baba bodykat, rugdalózókat választani, ami kellőképpen melegen tartja őt, egy pár hónapos pici ugyanis még akár az általunk melegnek érzett hőmérsékleten is könnyen megfázhat. Mindenképp legyen nálunk hosszú ujjú baba body is!
Emellett érdemes odafigyelni arra, hogy a babaruhák feladása, illetve levétele gyors és egyszerű legyen. Ez számunkra is jó, hiszen nem kell sokat bíbelődni a pici öltöztetésével, őt pedig megkíméljük az ezzel járó hercehurcától. A teljes testét lefedő rugdalózók, illetve a kényelmes baba bodyk a legjobb „utazós” ruhadarabok.
Kényelmes baba bodyk és utazóágy a gondtalan kikapcsolódásért
Ma már nem megoldhatatlan, ha egy pici babával szeretnénk utazni, hiszen csak egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy minden gördülékeny legyen. Fontos például szem előtt tartani, hogy milyen ruhák kerülnek a pici táskájába, ilyenkor mindenképp a kényelmes szetteket, baba bodykat kell előnyben részesíteni.
Minden eszköz rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy a közös út kényelmes és gondtalan legyen. Ezek közé tartozik a Pindurka webshopból beszerezhető utazóágy is, ami lehetővé teszi, hogy a szálláshelyen a babánk is nyugodtan, komfortosan és biztonságosan tudjon aludni még úgy is, hogy mellőznie kell a már jól megszokott, kényelmes kiságyát.