A nyári időszak kivételével, szinte mindegyik évszakban szükség van valamekkora mértékű fűtésre. A kora tavaszi és késő őszi időszakok ugyanúgy beletartoznak ebbe, ahogyan a hideg téliek. De nem mindegy, hogy milyen módon végezzük el az otthonunk melegének előállítását, mert az lehet nagyon költséges is. Léteznek azonban igen hatékony alternatív fűtési rendszerek, amikre bátran támaszkodhatunk. Amennyiben ezeket a lakás felépítése esetében integráljuk, akkor jóval hatékonyabban működtethetők, mint az utólagos beépítéssel.
Ez esetben, már alapból a passzív ház elvét kell követnünk, aminek alapja a déli tájolás és hatalmas üvegfelületek, amik begyűjtik a napsugarakat és ezek melegével fűtik az ingatlant. Persze a nyári hónapokban szükséges valamilyen módon kint tartani a túlzott forróságot, de a hideg évszakban éppen kapóra jön minden fok, amit ilyen formában lehet kinyerni. Az alternatív fűtési rendszerek hatékonysága tovább növelhető, a megfelelő szigeteléssel.
Voltaképpen ez lehet az egésznek az alapja. Természetesen itt sem árt figyelemmel lenni arra az alapvető tényre, hogy a túlzott elzártság könnyen kondez víz lecsapódását idézi elő, amin a penészfoltok jelennek meg. A kellő mértékű szellőztetés ezért elengedhetetlen. Az alternatív fűtési rendszerek üzemeltethetők direkt vagy indirekt módon. Direkt, amikor egy infrapanellel közvetlenül melegítünk, vagy indirekt, ha máshol történik meg a hő előállítás és azt fűtőtesteken keresztül juttatjuk be a lakásba.
Ilyen például a talaj konvektoros megoldás vagy a hagyományos központi fűtés. Az eredetileg csak meleg víz előállítására használt napkollektor, könnyedén összekapcsolható padlófűtéssel és így jelentős spórolásra ad lehetőséget. Az ilyen jellegű komplex megoldások hatékonyan beválhatnak, ha okosan történik meg a párosítás. Az alternatív fűtési rendszerek remek potenciállal bírnak, de szükség van minden esetben az alapos helyszíni felmérésekre, kalkulációkra, hogy pontosan kiszámolható legyen, mekkora az a hatásfok, amire szükség van. Mindenesetre érdemes alaposan elmerülni a részletekben, mert a tökéletes opciók csak felfedezésre és kihasználásra várnak.