A jövőt jelenthetné a geotermikus fűtés

geotermikus fűtés

Geotermikus fűtés

Az emberiség egyik óriási problémája, hogy nem tud elég energiához jutni. Valójában ez egy vicc, mert minden irányból különféle források vesznek bennünket körbe. Az égből éppen úgy szakad ránk az áldás, mint a talpunk alól. Akkor kicsit térünk ki a geotermikus fűtés lényegére. Felesleges belemennünk abba, milyen szerkezeti egységek szerint épül fel a bolygónk, elég, ha azt tudjuk, hogy minél mélyebbre megyünk lefele, annál melegebbé válik a környezet.

A belső fűtő hatás kifelé áramlik, amit úgy tudnánk értelmezni, hogy egy futballpályányi területről annyi energia szabadul fel folyamatosan, amivel egy 100 Wattos izzót működtetni lehetne. Természetesen ez még édes-kevés ahhoz, hogy a geotermikus fűtés hatékony legyen. A talaj hőszivattyúk azért már alkalmasak a feladat ellátására, ugyanis lentről hozzák fel a jóval magasabb hőmérsékletet, amivel már tudunk valamit kezdeni. Kis hazán kivételesen jó helyzetben van ebből a szempontból. Ahogy Izlandon a folyamatos vulkanikus tevékenység gondoskodik hatalmas erőművek működtetéséről, úgy idehaza a földkéreg vékonyságára alapozhatunk.

Ennek köszönhető, hogy olyan sok termálvíz van mindenfelé, ami a geotermikus fűtés alapját adhatná. De akkor miért nem teszi? Sajnos nem kap elég hangsúlyt ez, hiszen akkor feleslegessé válnának a fosszilis energiahordozók. Gondoljunk bele, hogy nagyvállalkozóként milyen kiesést jelentene az, ha szinte ingyen energiával fűthetné mindenki az otthonát. Értelmetlenné válna ilyen módon a földgáz behozatala, nagyüzemi szénégetés.

A talpunk alatt van a kimeríthetetlen energiaforrás, amire mindenki vágyik, csak a gazdasági lobbi és a pénz megakadályozza, hogy azt előnyösen használhassuk. A geotermikus fűtés lehetne a jövő, hiszen teljesen környezetbarát, nem bocsájt ki szennyezőanyagokat a levegőbe és folyamatosan rendelkezésre áll. Megint elmondhatjuk, miszerint egy vicc, hogy nem foglalkozunk ezzel és teszünk meg mindent azért, hogy előnyünkre fordítsuk. Láthatjuk tehát, hogy karnyújtásnyira vannak a tökéletes megoldások, de egyszerűbb belesüllyedni az önsajnálatba és jól hangzó frázisokat pufogtatni a cselekvés helyett.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás