Posted on
A természet csodája: a citromlepke
A természet csodája: a citromlepke

Minden évben születik egy kinevezés, azonban most nem a különböző állami elismerésekről van szó, hanem azokról a kinevezésekről, amelyeket a Magyar Rovartani Társaság ad ki minden évben, méghozzá a természetben élő állatfajok számára. Idén a citromlepke kapta ezt az elismerő kinevezést, s így lett a 2013-as év rovara. Most, ahol kezdődik a tavasz, a természetben valóban előtérbe kerül a citromlepke, ugyanis a rovar nagyon korán előbújik a téli álmából. A citromlepkék szinte mindenhol megtalálhatóak a természetben, de leginkább azokon a területeken jellemzőek, amelyeken bengefajok is találhatóak, ugyanis a citromlepke hernyója ilyen környezetben képes megfelelően táplálkozni. Emellett a hernyó a kutyabengét is előszeretettel használja táplálkozásra, s ez leginkább az északi tájakra jellemző, Európában legalább is. Ezek a rovarok leginkább azért mondhatóak a tavasz hírnökeinek, mert a párosodásuk kora tavasszal következik be. A citromlepke tehát tavaszi rovarnak mondható, s kétségtelen, hogy a természetes fényt szereti és igényli. Miután a citromlepke letette a petéit, a hernyói táplálkozásba kezdenek, ami körülbelül egy hónapig tart, s eközben a levelekhez rögzülnek, s természetesen a bebábozódás sem maradhat el. Amikor pedig eljön a június vége, előbukkannak s aktívak egészen az ősz kezdetéig, amikor elvonulnak a természetes telelőhelyeikre. Amikor tavasszal ismételten előbukkannak, csak egy rövid ideig csodálhatjuk őket a természetben, ugyanis a párzás után elpusztulnak, viszont a következő generáció épp akkor kezd kifejlődni. A citromlepke tehát egy érdekes rovar, amelyet érdemes tanulmányozni, mert sok meglepetést tartogat még.